Előbb az elhúzódó vécézése miatt büntették meg Carlos Sainzt, most a káromkodás miatt fizethet
Drága „mulatság” volt a hasmenés a Williams versenyzőjének.
Drága „mulatság” volt a hasmenés a Williams versenyzőjének.
Utána Norris, Pilastri, Leclerc következik majd a szuzukai futamon.
A Red Bullok foglalják el az első sort.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, ezzel az osztrák istálló megvédte vb-címét a konstruktőrök között.
A díjakat a verseny befutója alapján programozzák.
Lehetséges, hogy az utolsó négy futamot a Közel-Keleten rendezik meg.
Valtteri Bottas megnyerte a Japán Nagydíjat, a Mercedes pedig a konstruktőri világbajnoki címet. Hamilton hatodik vb-címére még egy kicsit várni kell.
A címvédő és az ötödik világbajnoki győzelmére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Formula-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Nagy lépést tett a brit pilóta a világbajnoki cím megszerzése felé, miután győzött, Vettel pedig pont nélkül maradt Suzukában.
Az első és a második szabadedzést is Rosberg nyerte.
A FIA vizsgálóbizottsága szerint Bianchi a sárga zászlós figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva túl gyorsan hajtott. A család azonban nem fogadja el a testület véleményét, és perre megy.
Hamilton ért be az első helyen a Japán Nagydíjon, megelőzve csapattársát, Nico Rosberget. Sebastian Vettel a harmadik lett.